Megérkeztünk az apartmanhoz. Beléptünk az ajtón ahol terített asztal várt minket.
-Azta, ti vacsorát készítettetek?-kérdeztem.
-Igen, foglaljatok helyet. A mai menü: saláta, csirkefalatokkal és rízs körettel.-mondta Harry és invitált minket be az étkezőbe. Még a széket is betolta alattam, amin csak nevettem magamban.
-Hm, köszönjük ez finom volt.-álltam fel.-Most pedig lefoglalom a fenti fürdőszobát.- Megfogtam a pizsamám és bevonultam. Mivel a wellnesbe fürdödtünk azt már nem kellett. Át vettem a ruhám,
fogatmostam és kimentem. Az ajtóból kilépve neki futottam és beleugrottam az ágyba.
-Aúú!-kiabált Liam. Igen azt nem figyeltem, hogy valaki az volt-e az ágyban.
-Jaj, bocsi. Tényleg nagyon sajnálom, nem vettelek észre.- kértem bocsánatot.
-Semmi baj, még egyben vagyok.- mosolygott rám.- De azért leszállhatnál rólam.-nevetett fel.
-Ó, bocsi.- pirultam el.
-Jól áll a pizsid.-kacsintott rám.
-Köszi.-pirultam tovább. Teljesen zavarba hoz.
-Jóéjt királylány!-adott egy jóéjt puszit majd betakarózott.
-Jóéjt!-tettem ugyan úgy ahogy ő.
-Jóéjszakát!-mondta lentől Louis.
-Aludjatok jól!-mondta Harry is.
LIAM Szemszöge
Néztem ahogy Susie édesen szuszog. Nagyon aranyos így. Olyan, mint ha a hugom lenne, de én többet érzek. Kétségtelenül nagyon szép lány. Biztos vagyok benne, hogy Louisnak is tetszett még kiskorukban. Jó tudni, hogy ők csak barátok. Talán van esélyem nála. Ahogy feküdtem és néztem őt a szemeim lassan lecsukódtak.
HARRY Szemszöge
Nem bírtam elaludni. Több órán keresztül csak forgolódtam. Folyton ő jár a fejemben. Igen Suz.
Így becézem őt már egy ideje. Senki nem hívja így csak én. Nem tudok róla, hogy nem tetszene neki.
Szerintem igen is szereti ha így szólítom. Kimentem a teraszra egy kis friss levegőért. Csak néztem ki a fejemből. Aztán mikor már megnyugodtam visszamentem az ágyba. Sikerült is elaludnom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése