Megérkeztünk az apartmanhoz. Beléptünk az ajtón ahol terített asztal várt minket.
-Azta, ti vacsorát készítettetek?-kérdeztem.
-Igen, foglaljatok helyet. A mai menü: saláta, csirkefalatokkal és rízs körettel.-mondta Harry és invitált minket be az étkezőbe. Még a széket is betolta alattam, amin csak nevettem magamban.
-Hm, köszönjük ez finom volt.-álltam fel.-Most pedig lefoglalom a fenti fürdőszobát.- Megfogtam a pizsamám és bevonultam. Mivel a wellnesbe fürdödtünk azt már nem kellett. Át vettem a ruhám,
fogatmostam és kimentem. Az ajtóból kilépve neki futottam és beleugrottam az ágyba.
-Aúú!-kiabált Liam. Igen azt nem figyeltem, hogy valaki az volt-e az ágyban.
-Jaj, bocsi. Tényleg nagyon sajnálom, nem vettelek észre.- kértem bocsánatot.
-Semmi baj, még egyben vagyok.- mosolygott rám.- De azért leszállhatnál rólam.-nevetett fel.
-Ó, bocsi.- pirultam el.
-Jól áll a pizsid.-kacsintott rám.
-Köszi.-pirultam tovább. Teljesen zavarba hoz.
-Jóéjt királylány!-adott egy jóéjt puszit majd betakarózott.
-Jóéjt!-tettem ugyan úgy ahogy ő.
-Jóéjszakát!-mondta lentől Louis.
-Aludjatok jól!-mondta Harry is.
LIAM Szemszöge
Néztem ahogy Susie édesen szuszog. Nagyon aranyos így. Olyan, mint ha a hugom lenne, de én többet érzek. Kétségtelenül nagyon szép lány. Biztos vagyok benne, hogy Louisnak is tetszett még kiskorukban. Jó tudni, hogy ők csak barátok. Talán van esélyem nála. Ahogy feküdtem és néztem őt a szemeim lassan lecsukódtak.
HARRY Szemszöge
Nem bírtam elaludni. Több órán keresztül csak forgolódtam. Folyton ő jár a fejemben. Igen Suz.
Így becézem őt már egy ideje. Senki nem hívja így csak én. Nem tudok róla, hogy nem tetszene neki.
Szerintem igen is szereti ha így szólítom. Kimentem a teraszra egy kis friss levegőért. Csak néztem ki a fejemből. Aztán mikor már megnyugodtam visszamentem az ágyba. Sikerült is elaludnom.
2015. január 9., péntek
2. Rész Este
Címkék:
1D,
1D fanfiction,
blog,
blogspot,
fan,
fanfiction,
googleblogger,
Harry,
Harry Styles,
lány,
Liam,
Liam Payne,
Louis,
magyar,
one direction
2015. január 5., hétfő
1.rész Welness
Ezután csak azt láttam, hogy Harry valamit Louis fülébe súg. Vajon mit mondhatott? Furdalt a kiváncsiság.
HARRY Szemszöge
-Nyugi. Tudod, hogy csak tölem félti. Talán téged még mellé enged.- súgtam oda Louisnak.
-Remélem.- enyhült meg.
-Én túl fáradt vagyok kipakolni.-mondta Liam.
-Jó akkor menjünk a wellnesbe.- válaszolt Susie.
Bevallom néha féltékeny vagyok Liamre. Pedig tudom, hogy nincs köztük semmi Suzzal. Igaz köztünk sincsen, bár én reménykedem, hogy ő is lát ebben jövőt.
Szóval elmentünk a wellnessbe. Nem volt olyan nagy. Egy pezsgőfürdő, két szauna és masszázs volt csak. Először a pezsgőfürdőbe mentünk. Suz egyik oldalán én, másikon Liam.
SUSIE Szemszöge
Már legalább 20 perce áztattuk magunkat a vízben mikor egy kezet éreztem a combomon. Harryé volt. Nem szóltam. Egyszerűen megfogtam a kezét és visszatettem a helyére. Vette a célzást.
-Én megyek szaunázni. Kijön?-kérdeztem rá.
-Én.-mondta Harry.
Két szauna van. Mi a kisebbikbe mentünk, mivel a másik teli volt.
-Harry mond miért vagy olyan fura mostanában?
-Fura vagyok?- kérdezett vissza.
-Igen, az vagy.
-Jó, elmondom. Meghalt a nagymamám és ezért mostanában elég letört vagyok.
-Ó, jaj. Gyere ide!- öleltem át.
-Mi folyik itt?-kérdezte Louis aki épp az ölelés közben nyitott ránk. Ránéztem Harryre, de láttam rajta, hogy nem akarja neki elmondani.
-Semmi, csak annyira boldog vagyok, hogy ilyen barátaim vannak mint ti.- tettettem.
-Ó, mi is szeretünk Susie.-mondta Louis és rögtön jött ölelésért.
Már 10 percet szaunáztunk, nem bírtam tovább. Kirohantam és gyorsan be a jó hideg víz alá. Utánam jött ki Harry is. Kimentem a nyugágyakhoz és lefeküdtem Liam mellé. Egy kicsit elaludtam és arra ébredtem, hogy valaki vizet fröcsköl az arcomba. Kinyitottam a szemeim és megláttam a nevető Louist.
-Ezt még vissza kapod!-néztem rá mérgesen, de ő csak tovább nevetett. -Nem fogsz nevetni majd hidd el!- fenyegetőztem. Nem szántam neki kemény bosszút de azért biztos, hogy nem marad büntetlenül.
-Hol vannak a többiek?-néztem körbe.
- Már visszamentek.- közölte.
- Jó, akkor menjünk mi is.
Visszaöltözés után Louis már kint várt. Miért van az, hogy a fiúk mindig gyorsabban készülnek el?
-Mehetünk.-karoltam át őt. Louival mindig így sétáltunk mint két jobarát. Mondjuk azok is voltunk. Ő volt kiskoromban is a legjobb barátom. Így ismertem meg én a többieket is.

2015. január 4., vasárnap
Bevezető
Liam vezetett, mellette Louis mivel muszáj őt kordában tartani és erre csak Liam képes. Harryvel hátul ültünk. Én zenét halgattam, Harry pedig csendben bámult ki az ablakon. Nem bírtam nézni ezt tovább így felajánlottam neki a fél füllhalgatóm. El mosolyodott és betette a fülébe. Imádom a mosolyát. Jaj, egyébként szólok, hogy mi nem vagyunk együtt csak éppenséggel mindketten szinglik vagyunk és nagyon jó barátok.
-Itt fordulj be!-szóltam liamnek.
-Megérkeztünk?-kérdezte Louis aki útközben elbóbiskolt.
-Igen.-válaszoltam.
A szálló nagyon szép és otthonos, én már ismerem a helyet ezért jöttünk ide. Tudtam, hogy itt biztonságban vannak a fiúk a rajongók elől.
Megkaptuk a kulcsokat és a csomagokat felcipeltük mivel a 3. emeleten volt a szobánk elég nehezen. Beléptünk a szobába. Mi négyen itt fogjuk tölteni a hetet. Mivel a srácok téli szünetet kaptak mi úgy döntöttünk itt pihenünk. A többiek nem tudtak jönni. Niall hazautazot, Zayn pedig Perrievel tölti a hetet.
Szóval miután beléptünk a szobába megpillantottam hogy van egy lépcső ami rgy fenti szobához vezet.
-Stip-stop én itt alszok!-stoppoltam le az emeleti ágyat.
-Jó akkor én megyek melléd, a srácoké pedig a kihúzható kanapé.-utasított Liam.
-Ne már!- nyavajgott Louis.
Ezután csak azt láttam, hogy Harry valamit Louis fülébe súg. Vajon mit mondhatott? Furdalt a kiváncsiság.
-Itt fordulj be!-szóltam liamnek.
-Megérkeztünk?-kérdezte Louis aki útközben elbóbiskolt.
-Igen.-válaszoltam.
A szálló nagyon szép és otthonos, én már ismerem a helyet ezért jöttünk ide. Tudtam, hogy itt biztonságban vannak a fiúk a rajongók elől.
Megkaptuk a kulcsokat és a csomagokat felcipeltük mivel a 3. emeleten volt a szobánk elég nehezen. Beléptünk a szobába. Mi négyen itt fogjuk tölteni a hetet. Mivel a srácok téli szünetet kaptak mi úgy döntöttünk itt pihenünk. A többiek nem tudtak jönni. Niall hazautazot, Zayn pedig Perrievel tölti a hetet.
Szóval miután beléptünk a szobába megpillantottam hogy van egy lépcső ami rgy fenti szobához vezet.
-Stip-stop én itt alszok!-stoppoltam le az emeleti ágyat.
-Jó akkor én megyek melléd, a srácoké pedig a kihúzható kanapé.-utasított Liam.
-Ne már!- nyavajgott Louis.
Ezután csak azt láttam, hogy Harry valamit Louis fülébe súg. Vajon mit mondhatott? Furdalt a kiváncsiság.
Címkék:
1D,
blog,
fan,
fanfiction,
Harry,
lány,
Liam,
Louis,
magyar,
one direction
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)